Áder János szerint alkotmányellenesen akarják elmozdítani Sulyok Tamás köztársasági elnököt
Áder János szerint az új államfőnek nem lesz tekintélye, nem fogja megtestesíteni a nemzet egységét, hiszen az elődjét alkotmányellenesen, alkotmányos puccsal távolítják el.
10 kapcsolódó hír
Alkotmányos puccs, közjogi szőnyegbombázás, a hideg polgárháború kezdete vagy egy orwelli világ megérkezése – nem aprózta el az apokaliptikus jelzőket a volt köztársasági
Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás el
A Fidesz idei kampányában is szereplő volt államfő szerint az új államfőnek nem lesz tekintélye, ha elődjét „alkotmányos puccsal" távolítják el.
A volt köztársasági elnök szerint alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a jel
A delegáció budapesti látogatását többhetes vita előzte meg.
Szerinte nem elég indok, hogy Sulyok nem reagált a poloskázásra vagy a Szőlő utcai bántalmazásokra.
A volt fideszes pártpolitikusból lett köztársasági elnök szerint van egy helyes módja Sulyok Tamás elmozdításának, de az nem az, amit a Tisza tervez.
Mint mondja, a köztársasági elnököt kizárólag megfosztási eljárás keretében lehet törvényesen elmozdítani.
Nagyon nem tetszik neki Sulyok Tamás leváltása.
A volt államfő alkotmányellenesen akarják elmozdítani a jelenlegi köztársasági elnököt a hivatalából.