Magyar Péter is beszédet mond az MTA 200. közgyűlésén
A hétfői ünnepi ülés után tisztújítást is tart a tudományos akadémia, ami után Krasznahorkai László is felolvasást tart.
9 kapcsolódó hír
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének díszünnepségén, hétfőn – közölte az MTA.
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének díszünnepségén, hétfőn – közölte az MTA tit
Jelen lesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.
Holnap délelőtt.
Tanács Zoltán korábban azt mondta: semmilyen pozíciója nincs, és amúgy sincs helye a politizálásnak egy ilyen ünnepségen, ezért nem mond beszédet, csak ott lesz.
Új akadémiai elnököt választanak, a kutatóhálózat is visszakerülhet az Akadémia közelébe.
Hétfő délelőtt.
A politikus is hivatalos a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésére. ahol beszédet is mond.
A díszünnepségen részt vesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.