Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged
A Nemzeti Sportszerdai számából ajánljuk: Tavaly a Kazincbarcikával írt történelmet, idén a Vasast juttatta vissza az NB I-be Erős Gábor, aki tökéletesen élt a bizalommal, amelyet az angyalföldi klubnál kapott. A 45 esztendős szakember a hátralévő három bajnokiból is a legtöbbet akarja kihozni, a következő idény kapcsán pedig lapunknak azt nyilatkozta, hogy „nagy változások nem várhatók, négy-öt olyan játékost szeretnénk igazolni, akik valóban jelentős erősítést jelentenek. Megfontoltan akarunk igazolni, nem új csapat építésében gondolkodunk, támaszkodunk a feljutást kiharcoló labdarúgókra. A cél a bennmaradás kiharcolása, lehetőleg nem osztályozóval, tudatos építkezéssel megpróbálunk a hatodik–tizedik hely valamelyikén végezni.”
2 kapcsolódó hír
„Van két fontos kiesőnk, de az elmúlt két évben jó társaság alakult ki.”
KEZDÉS: 18.45. A Tisza-parti csapat útja a lengyel Kielce kiejtése után a BL-címvédő német Magdeburgon keresztül vezethet a sorozat kölni négyes döntőjébe.