Lépjen vissza a javamra – üzente a hódmezővásárhelyi DK-s a Tisza jelöltjének
Felajánlotta a tiszás jelöltnek, hogy helyette dolgozzon mellette a parlamentben.
6 kapcsolódó hír
A DK szerint vannak körzetek, ahol ők esélyesebbek, mint a Tisza Párt.
Emelik a kalapjukat.
Pénteken a DK és a Jobbik jelöltje is bejelentette, hogy visszalép a választástól a Tisza Párt javára, erre reagált a párt elnöke.
A Csongrád-Csanád 04-es választókerület DK-s jelöltje, Mucsi Tamás sajtótájékoztatót tartott pénteken, ahol stratégiai visszalépéseket sürgetett az ellenzéki oldalon. Köz
Elképesztően szórakoztató kívülről nézni a baloldali cicaharcot. Miközben ugyanis minden posztkomcsi egylet előre megjósolja a saját győzelmét, addig egymást próbálják va
Mucsi Tamás szerint vannak „billegő” körzetek, ahol ők esélyesebbek, ezért „bölcsességre” és kompromisszumra van szükség.