Egy belga városban legkevesebb negyven nőt erőszakoltak meg, miután italba csempészett droggal elkábították őket
Öt személyt vettek őrizetbe az északnyugat-belgiumi Kortrijk városában szexuális zaklatás és nemi erőszak kapcsán, amelyek során a gyanú szerint kábítószert alkalmaztak – közölte csütörtökön a nyugat-flandriai ügyészség. A nyomozás egy szórakozónegyedben történt, ahol sok áldozat számolt be arról, hogy droggal – feltehetően ketaminnal – kábították el őket. Jelenleg legalább 41 áldozatról van szó, de az ügyészség szerint valószínűleg többen vannak.
4 kapcsolódó hír
A belügyminiszter elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
Öt személyt vettek őrizetbe az északnyugat-belgiumi Kortrijk városában szexuális zaklatás és nemi erőszak kapcsán, amelyek során a gyanú szerint kábítószert alkalmaztak –
Ismerték egymást, és tapasztalatokat cseréltek.
A belga hatóságok öt férfit fogtak el, közülük hárman az északnyugati Kortrijk városban működtették a kocsmákat, ahol az utóbbi években legalább 41 bűncselekmény történhe