Rogán Antal nem tudja, hogy miért került az USA szankciós listájára
A miniszter a parlamentben azt mondta: a szankciós döntés rövidesen ugyanúgy a történelem szemétdombjára kerül, ahogy azok is, akik ezt a döntést meghozták.
8 kapcsolódó hír
Rogán Antal szerint az ügyvédeinek könnyű dolguk lesz, hiszen politikai döntésről van szó – Kálmán Olga szerint viszont a bűntársai talán ott ülnek körülötte.
Ez a döntés a történelem szemétdombjára kerül, ahogyan azok is, akik ezt meghozták – hangoztatta Rogán Antal a parlamentben, amikor Kálmán Olga az amerikai szankciós list
A miniszter már felvette a kapcsolatot ügyvédekkel, és elő is készítették a beadványukat az amerikai pénzügyminisztériumnak.
A miniszter sem tudja a feltett kérdésre a választ.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter egy parlamenti kérdésre válaszolva már a történelem szemétdombján látja a listát, azokkal az amerikai demokratákkal együt
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter reagált a szankciós ügyre.
Ritkaságszámba megy, hogy Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetet vezető miniszterhez érkezik az országgyűlésben kérdés. Most viszont a miniszter, a törvényi előíráso