Farkas Dezső távozik a Tisza Pártból
23 kapcsolódó hír
Magyar Péter szerint Farkas Dezső távozása semmilyen fennakadást nem okoz.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének tájékoztatása szerint Farkas Dezső távozik a TISZA közösségétől. A pártelnök azt is elmondta, hogy
Farkas Dezső a Tisza szigetek koordinációjáért felelt.
A Tisza-szigetek munkáját koordináló Farkas Dezső hosszú és mély vívódás után döntött így.
Távozik a TISZA Párttól a TISZA Szigetek koordinátora, Farkas Dezső. Azonban a felek nem értenek egyet a döntés okában. Farkas a pártban uralkodó belső viszonyokkal indok
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
Egyre több a zavaros és botrányos ügy a Tisza Párt háza táján.
Farkas Dezső belső viszonyokkal indokolta a távozását, felmondását, de máris közölte, hogy újabb politikai közösséget szervez. Magyar Péter viszont érzékeltette, nem önké
Farkas Dezső a párton belül uralkodó viszonyokra hivatkozik. Korábban azonban az is kiderült, hogy Magyar Péter bizalmasának köze van az elmúlt idők egyik legkomolyabb ko
Otthagyja a Tisza Pártot Magyar Péter egyik fontos embere.
A "belső viszonyok" miatt döntött a távozás mellett.
„Hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösséget elhagyom. A mai napon beadtam azonna
Csapás a Tiszára – így értékelte Nagy Attila Tibor politikai elemző, hogy a mai napon a Magyar Péter egyik fő bizalmasának számító Farkas Dezső elhagyta a Tisza Pártot.
Nem beszélve arról, hogy legutóbbi Jászságban tett látogatásakor „egy nagy késsel” kiszúratta a Fidelitas elnökének autógumiját.
A Fidesz képviselője megcsillantotta ellenállhatatlan humorát.
A politikai elemző úgy látja, Magyar Péter nehezen tartja meg szövetségeseit.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint Farkas Dezső kilépésével a Tisza Párt népszavazási kezdeményezése most már kudarcra van ítélve.
Nem csak kulcsembere, Farkas Dezső távozik.
Óriási meglepetés, politikai botrány? Meggyengült a TISZA Párt, az ellenzéki csoportosulás egyik fontos háttérembere, a TISZA Szigetek koordinátora, Farkas Dezső hagyta o