Keresés: völner
Nagy Gábor Bálint Völner Pálról és Balásyról is nyilatkozott, és azt is elmondta, támogatja a csatlakozást az Európai Ügyészséghez.
Völner még államtitkárként megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét, a kérdés az, hogy ez a magatartás összeegyeztethető-e az ügyvédi hivatással.
A volt igazságügyi államtitkár még 2025-ben visszakapta működési engedélyét, de ezután is elkövetett egy vétséget, amiért most vizsgálat alá vonják.
A volt államtitkár most ügyvédi minőségében lett egy fegyelmi vizsgálat részese.
Két magánszemély bejelentése nyomán lépett a kamara.
Előzetes vizsgálat indult Völner Pál ellen annak tisztázására, hogy a jogerős ítélet ellenére miért praktizálhat ügyvédként.
A bejelentők szerint a volt igazságügyi miniszter ügyvédi tevékenysége alatt olyan döntést hozott a bíróság, amely ügyvédi reputációját alapjaiban érinti.
Trócsányit tanúként hallgatták meg volt államtitkára, a vesztegetéssel vádolt Völner Pál büntetőperében.
Kiss Ferenc szerint a Végrehajtói Kar maffiatevékenység nem ért véget Völner–Schadl-botrány után.
A vizsgálat, ha egyáltalán megindítják, hónapokig elhúzódhat.
Vádemelés nélkül zárt le a rendőrség két olyan eljárást, amelyet 2022-ben különített el a Schadl–Völner-ügytől. Ezek azok a nyomozások, amelyekbe annak idején kiszervezté
Az egykori igazságügyi miniszter tiszás propagandistának nevezte a hozzá kérdésekkel forduló újságírót.
Majd az ünnepre való tekintettel a Jézust eláruló Júdáshoz hasonlította a kérdezőt.
Úgy metszette ki az ügyészség a Rogán Antal esetleges érintettségére utaló jelek többségét a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagából, hogy új eljárásba különítette el őket.
Megkérdeztük a volt igazságügyi minisztert arról, kik és hogyan húzták ki magukat a Schadl–Völner-ügyből, mutatjuk, mit válaszolt.
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter lánya a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjával vendégeskedik Sydney-ben. Korábban Németh Szilárd és Völner Pál lánya is rés
A bíróság ítélete szerint Völner Pál a minisztérium egykori miniszterhelyetteseként megsértette a jogvédő szervezet jó hírnevét, amikor valótlanságokat állított róla.
A független képviselő szerint politikai kapcsolatok segíthették külügyi pozícióhoz Németh Szilárd és Völner Pál lányát. A Fidesz alelnökének gyereke Kuala Lumpurban, a ko