Vezető hírek
Korábban az építésügyi és közlekedési minisztérium hírül adta, hogy megállapodtak a fuvarozókkal az útdíjakról, aztán kiderült, hogy ők nem az egész szakmát képviselték.
Bár a jogszabályi környezet 2020 óta egyértelműen tiltja, a feketepiacon továbbra is tömegesen elérhetők az ízesített e-cigaretták. Az illegális webshopok árletöréssel és
Az időjárás minden bizonytalansága ellenére, ahogy közeleg karácsony estéje, úgy egyre magabiztosabbak a szakemberek, hogy érkezik a csapadék, amely a Bakonyban és környé
A Tisza Párt elnöke közölte, kiállnak a békésen demonstráló fuvarozók mellett. Szerinte brutális inflációs nyomást gyakorol a díjemelés a magyar gazdaságra. „Elfogadhatat
Tüntetnek a fuvarozók, két nappal karácsony előtt akarják lebénítani a főváros forgalmát, amely ilyenkor egyébként is elviselhetetlen, hiszen mindenki az ünnep előtti uto
A megemelt díjak ellen tiltakozó teherautósofőrök és kamionosok konvoja elkezdett csorogni az utakon, a több ezres demonstrációra igyekvőktől az M0-s és az M3-as is bedug
Miközben a magyarok költenek, mint a gép, az Európai Unió csinált egy 1600 milliárd forintos hiányt a magyar államháztartásban. November végén az eredeti (!) éves költség
Március 22-én lesznek majd a Magyarországgal szomszédos országban a parlamenti választások az államfő friss bejelentése alapján. Szlovéniában március 22-én rendezik meg a
Nem ez volt az első merénylet Moszkvában, amelynek áldozata egy magas rangú katonai vezető. Fanyil Szarvarov az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezet
Az RMDSZ alapítványa számára készített felmérés szerint a miniszterelnök a legnépszerűbb magyarországi politikus, az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arán
Már-már mozifilmbe illő, bosszúhadjáratra hajazó autós üldözés bontakozott ki Szigetszentmiklóson. Nem lett szép vége. Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a fé
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert. Holtan találták Csudai Sándor fotóriportert d
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is
A MediaMarkt idei Black November kampánya rekordot döntött mind a látogatószám, mind az online tranzakciók és kosárérték tekintetében, megerősítve piacvezető pozícióját.
Karácsony előtt sokan nyúlnak hitelhez, hogy beleférjenek az ünnepi költekezésbe, az ajándékoktól a nagyobb bevásárlásig. A döntés pillanatában ez könnyű megoldásnak tűnh
Annyi a jelzés az oltástagadó szülőkről, hogy a kormányzat is lépni kell, és védelembe veszik a gyermekeket. Egészen a kormányzati szintig jutott az oltástagadó szülők te
Demonstrációt tartottak a Hősök terén a fuvarozók a brutális útdíjemelésekkel szemben. Orosz Tibor, a demonstráció szervezője szerint negatív kampány indult ellenük. Oros
Chris Rea, akit többek között a Driving Home For Christmas című slágeréről ismertek, 74 éves korában elhunyt – közölte családja szóvivője, amelyről a The Telegraph tudósí
Közel 300 millió eurós szerződést írt alá rakétavetők megvásárlásáról Oroszország egyik nyugati szomszédja. Észtország nagyjából 115 milliárd forintnyi értékű szerződést
Újabb vita robbant ki a főváros és a kormány között: Karácsony Gergely szerint az állam továbbra sem fizette ki a törvényben rögzített 12 milliárd forintos támogatást a b
Az Egyesült Államok parti őrsége nemzetközi vizeken lefoglalt egy venezuelai olajat szállító tartályhajót, nem sokkal azután, hogy Donald Trump „teljes és átfogó blokádot
Orbán Viktor és Lázár János háborúellenes gyűlése után Magyar Péter is színpadra állt Szegeden: a Tisza Párt elnöke éles hangú beszédben támadta a miniszterelnököt és a F
Mozgalmas és feszültségekkel teli napot hozott a karácsony előtti utolsó hétfő: Moszkvában felrobbantottak egy magas rangú orosz tábornokot, itthon pedig több ezres konvo
A FIFA több mint 10 milliárd dolláros bevételt vár a 2026-os amerikai, mexikói, kanadai közös rendezésű világbajnokságtól, amely jóval több mint egy labdarúgótorna, akár
Mindenki nagyon várja a fehér karácsonyt és még az utolsó napokban is nézegetjük az előrejelzéseket. Mi ezt tudtuk meg. Ma borongós, többfelé párás, ködös időre készülhet
Hosszú idő után a sárgán csillogó nemesfém ára először haladta meg a 4400 dollárt a Fed kamatcsökkentési fogadásai ellenére, az ezüst pedig új, történelmi csúcsot ért el.
Új év, új tervek: a magyarok körében toplistás kivándorlási célpont Németországon belül a hat-hétórányi autóútra lévő bajor tartomány, ahol azonban a friss ingatlanpiaci
Mégiscsak jó lehet az Adria-olajvezeték: évi 11 millió tonna mennyiség beszállításáról állapodhat meg a Mol és a Janaf. A jelenlegi szerződésben foglalt évi kétmillió ton
Ismét posztolt egyet Orbán Viktor a háborús kölcsönről. Szerinte mindenkit érdekeltté tesz a háború folytatásában. Az Ukrajnának szánt uniós háborús kölcsönről Orbán Vikt
A KSH egy új kutatásban számol be a visegrádi országokról: a V4-ek az uniós gazdaság tizedét teszik ki, de még mindig lemaradásban vannak, ezért kettős a kép. Uniós össze