Sokkot kapott az anya a baleset után
Egy közeli falunapra ment volna az öttagú család szórakozni, amikor kocsijukkal vonat elé hajtottak a Nógrád megyei Galgagután. A vonat már nem tudott megállni, egy 9 és egy 11 éves gyerek, valamint az apjuk súlyosan megsérült, de a harmadik gyerek és az anya is kórházba került.
5 kapcsolódó hír
Hazafelé tartottak a lengyel zarándokok, amikor buszuk árokba hajtott és felborult az M3-as autópályán Mezőkeresztesnél. 12-en meghaltak, 46-an megsérültek, köztük többen
Szembe ment vele és elkapta – ezt mesélte az RTL Híradónak a nő, akire rátámadt volt barátja a Lehel téri aluljáróban. Állítása szerint a férfi már hónapok óta zaklatja.
Tizenhat település huszonegy egykori kis-postáján adna túl a Magyar Posta. Az RTL Híradó vette észre a Vagyonkezelő hirdetményében, hogy az ingatlanokat árverésre bocsátj
Megnyitják a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét, hogy ezzel is emeljék a vízszintet Paksnál – jelentette be a kormányfő. Keddig ugyanis további 14–15 centis apadás várh
Üresek voltak a fideszes és kdnp-s képviselők székei az Országgyűlésben, amikor Baka Andrást köztársasági elnökké választották. A kormánypárti politikusok helyette Tatán