Tóth Vera megtörte a csendet, reagált a húgát érő bántásokra: így véleményezte Gabit – "Nem akarom őt felmenteni semmi alól"
Tóth Gabi és Tóth Vera kapcsolata az utóbbi hónapokban teljesen megromlott, olyannyira, hogy a testvérpár már hónapok óta egyáltalán nem beszél egymással, sőt az Instagramon is kikövették egymást. A helyzetet látva édesanyjuk próbált közvetíteni közöttük, és mindent megtett a családi béke visszaállításáért. Az elmúlt időszakban Gabit rengeteg bántás és támadás érte, melyekre most a nővére is reagált egy őszinte közleménnyel.
5 kapcsolódó hír
Tóth Vera és Tóth Gabi egy ideje nem beszélnek egymással, a nővér most mégis megvédte a húgát.
Sajnálatát fejezte ki húgával kapcsolatban, akit szerinte már annyira bántanak, ami nem helyes.
Tóth Gabi újra kritikák kereszttüzébe került, és most Tóth Vera is megmondta a magáét az ügyben.
Az énekesnő szerint húgával szemben már régen át lett lépve egyfajta vörös vonal.
Bár egy ideje nincsenek jóban, most hosszú posztban állt ki Tóth Gabi mellett a nővére, elítélve a személyeskedő támadásokat. Emellett általában is felszólal az egyre erő