Tusványoson mindenki Orbán Viktor beszédére vár – Ezt remélik tőle a résztvevők
Az áprilisi választási vereség óta nagy nyilvánosság előtt még egyszer sem szólalt mag Magyarország korábbi miniszterelnöke, Orbán Viktor. A tusványosi fesztiválozók nagyon várják a beszédet, politikusok is, civilek is, még azok is, akik nem maradnak itt szombat délben, de követni fogják az élő adást. A Blikk megkérdezte, mire számítanak, szerintük mit fog mondani a tusványosi nagyszínpad szombati sztárfellépője, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
45 kapcsolódó hír
A Fidesz elnöke 2002 óta nem látott körülmények között szól a szabadegyetem hallgatóságához.
A Fidesz elnöke egy évvel ezelőtt azt mondta, bízik benne, hogy 2026-ban ciklusnyitó beszédet mondhat majd a fesztiválon. Ez nem jött össze, de a misszióhirdetés valószín
9 óra 30 perctől élőben közvetítjük Orbán Viktor beszédét Tusnádfürdőről.
Úgy látja, a volt miniszterelnök szavai hiteltelenek lesznek.
Orbán Viktor szombaton tartja hagyományos programadó beszédét Tusványoson. A volt miniszterelnök rendre itt fogalmazta meg pártja céljait, idén azonban egy egészen más ha
A Fidesz elnöke ellenzéki politikusként beszél Tusnádfürdőn.
Érezhetően kevesebben jöttek ki a hatalomból kiszavazott Orbán Viktor beszédére: a színpad előtti, kordonokkal elválasztott, beléptető kapus rész lényegében megtelt, ám a
Egy széteső Fidesznek kell irányt mutatnia a kétharmados Tiszával szemben – úgy, hogy valószínűleg már soha nem lehet miniszterelnök. Élőben közvetítjük Orbán Viktor tusv
A táborban már napok óta nagyon várják az iránymutatást.
A választási vereség óta Orbán Viktor a korábbi tempójához képest gyakorlatilag köddé vált.
A volt miniszterelnök új stratégiát hirdet Tusnádfürdőn.
A tavaly megjósolt kétharmados győzelem bejött, csak nem a Fidesznek, hanem Magyar Péteréknek, így Orbán Viktor most pártja történelmi veresége után a „Tisza-önkénnyel” s
Aztán csinált egy latte avokadót.
Orbán Viktor és Tőkés László előtt Németh Zsolt köszöntötte Tusványos közönségét.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn a fesztiválon a tavaly tervezett ciklusnyitó helyett egy másik, a tábora jövőjét mutató beszédet tart, közben Magyar Péter rajta gúnyolódik és l
Tőkés László politizálása után Orbán Viktor prédikációja következik, vezette fel a volt miniszterelnök beszédét Németh Zsolt.
A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerte
Orbán Viktor kiemelte, 35 éve találkoznak itt, ez a hely különleges helye a magyar univerzumnak. A megértés helye, itt mindig egy nemzeti közösség néz szembe a helyzetéve
Orbán Viktor az áprilisi, elvesztett választás után a Bálványosi Szabadegyetem rendezvényén, azaz a Tusványoson lép először szélesebb közönség elé és tart az elmúlt évekb
Azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Nem leszünk bevándorló ország, brüsszeli gyarmat. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs, sorolta. Mi tört
A miniszterelnök egy tavalyi képet is csatolt.
Mindig is keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője – mondta el Orbán, aki gyorsan megemlítette még a rég ismert panelek közül a brüsszeli gyarmatozás
Visszamenőleges alkotmánymódosítással leváltották a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét, eltávolították a legfőbb ügyészt. Ez bűncselekmény – jelentette ki
A miniszterelnök a 35. tusványosi szabadegyetemen mond beszédet.
Az erdélyi püspök Orbán Viktor beszéde előtt szólt a tusványosi közönséghez.
A Tisza – folytatta Orbán Viktor – egy új önkényuralmi rendszert akar és kezd kiépíteni, a Fidesz megszüntetése a cél, illegitim döntésekkel ellehetetlenítik a politikai
Fáradhatatlanul fel kell szólalni a hazugságok ellen, és miután a hazugság sok, tűrni kell a monotóniát. Szükség van olcsó orosz energiára, a NATO létfontosságú védelmi s
Orbán azzal folytatta, a Tisza célja a Fidesz leváltása után a Fidesz megszüntetése, illegitim módszerekkel a politikai ellenfél ellehetetlenítése.
A miniszterelnök a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mond beszédet, 16 év után először ellenzéki szerepkörben.
Egy éve ilyenkor ígérte meg Tusványoson Orbán Viktor, hogy a négyötödös többségre fog hajtani, Magyar Péter nem hagyta ki ezt a ziccert.
Az exkormányfő szerint fel kell építeni a lehető legszélesebb ellenállást, nem lehetünk szégyenszemre Európa banánköztársasága, a Fidesznek nem pártként, hanem szolgáltat
A korábbi kormányfő a sikeres hazugságokról is beszélt.
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Reagált a kormányfő Orbán Viktor tusványosi beszédére.
Magyar Péter miniszterelnök szombat délelőtt a hivatalos közösségi oldalán egy rövid üzenetet tett közzé: „Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges.
A miniszterelnök közben egy újabb Facebook-bejegyzésben értékelte jogelődje beszédét: „Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges. Köszönjük a bölcsessége
A volt miniszterelnököt is megkérdezték, hogy mit mondana a jelenlegi kormányfőnek.
Nem könnyű és talán nem is érdemes elemezni Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, mert valójában semmi újat nem tartalmazott – írja közösségi oldalán közzétett posztjában T
Látványosan jelezte a miniszterelnök, hogy mennyire nem tartja említésre méltónak az elődje beszédét.
A politikai elemző szerint a volt miniszterelnök semmi újat nem mondott, de legalább egy valamiért bocsánatot kért.
Persze nem azért, amiért sokan várták.
Semmi újat nem tartalmazott Orbán Viktor beszéde, a volt miniszterelnök szerint nem kell a Fidesznek semmin változtatnia – írta Török Gábor.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfü
A miniszterelnök láthatóan nehezen viseli, hogy egy napig elvitték előle a showt.