„Hihetetlen káosz” a hatvanpusztai zebrák ügyében, újabb részleteket hozott nyilvánosságra Gajdos László
9 kapcsolódó hír
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője szerint van olyan zebra, aminek egyáltalán nincs papírja, és olyan is, amely csak kilenc év után kapott útlevelet.
A Hatvanpusztához kapcsolódó zebraügy már hónapok óta komoly hullámokat vert országszerte. Az eset pedig még nagyobb figyelmet kapott, amikor kiderült, hogy közülük több
Több állat hiányos iratokkal érkezett, öt zebrára nem kértek veszélyesállat-tartási engedélyt, és a nyilvántartásban csak tíz szerepel a tizenhétből.
Létezése is csak a halála után derült ki. A hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatos hivatalos iratok pedig totális káoszról tanúskodnak.
A miniszter szerint káosz van az iratok körül.
Jelenleg tíz felnőtt és három nemrég született zebrát tartanak a Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaság területén.
Van egy kis probléma a hatvanpusztai zebrákkal – posztolta ki Gajdos László, Élő Környezetért Felelős miniszter.
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok
A 17 zebrából mindössze 10 szerepel a hivatalos lónyilvántartási rendszerben