Donald Trump azt mondta, hogy imádja az inflációt
Három éve nem látott mértékben az amerikai fogyasztói árindex, de az elnök szerint az iráni háború hajtotta infláció még kisebb is, mint várták.
4 kapcsolódó hír
Az elnök ígérete szerint az árak „úgy fognak zuhanni, mint a kő”, amint véget ér az iráni háború.
Májusban éves összevetésben 4,2 százalékkal emelkedtek az amerikai fogyasztói árak, ami az elmúlt három év leggyorsabb ütemét jelenti. Miközben az áremelkedést elsősorban
Az amerikai elnök szerint félreértették a kijelentését. Mi történt? A BBC azt írja, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „imádja az inflációt”, miután kide
Az iráni háború okozta energiaár-emelkedés miatt hároméves csúcsra, 4,2 százalékra gyorsult az amerikai infláció – Donald Trump azt mondta, imádja ezt.