Az amerikai hadsereg befejezettnek nyilvánította az iráni célpontok elleni újabb műveletet
Az amerikai haderő szerda éjjel támadást indított iráni célpontok ellen a keddi „önvédelmi” légicsapások folytatásaként.
4 kapcsolódó hír
Ugyanakkor az amerikai haderő továbbra is fokozott készültségben marad.
Véget ért a csapássorozat, de a feszültség tapintható.
Az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) csütörtök hajnalban bejelentette, hogy befejeződött az Irán elleni újabb katonai művelet, amelynek során az amerikai erők kato
A békét célzó egyeztetések megakadtak, Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter pedig azt mondta, hogy rakétákkal is tudnak tárgyalni. Irán szerint a Hormuzi-szoros zárva