Válságban a vérellátás: lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója
Távozik posztjáról az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója, Bayerné dr. Matusovits Andrea – az egészségügyi miniszter elfogadta a lemondását. Ez derült ki Hegedűs Zsolt Híradónak küldött válaszából. Az önkéntes vérszállítással foglalkozó Vérlovagok nevű szervezet szerint válságban van a hazai vérellátás, napi problémát okoz a kórházi igények kielégítése. Az újonnan megválasztott miniszter a Híradónak azt írta, "Az Országos Vérellátó Szolgálat új vezetőjének egyik legfontosabb feladata az intézmény teljes átvilágítása.
7 kapcsolódó hír
Főigazgatójaként korábban versenyeztetés nélkül, árun alul adott el vérplazmát magáncégeknek. Utódjának az egyik legfontosabb feladata Hegedűs Zsolt szerint az intézmény
Távozik a főigazgatói posztról Bayerné dr. Matusovits Andrea.
Bayerné nevéhez több olyan milliárdos értékű, furcsa körülmények között megvalósult közbeszerzés fűződik, amelyek korábban kiváltották a sajtó érdeklődését.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta a lemondását.
Sajtóinformációk szerint döntését az egészségügyi miniszter már el is fogadta.
Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója. Döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta, aki az intéz
Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta – olvasható a