Merkur parancsnok: Épp nyaralok, nem vettek őrizetbe
Cikkünk megjelenése után megkeresett minket a NAV bevetési egységének leváltott vezetője.
4 kapcsolódó hír
A balliberális blog azt írta, a férfit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt őrizetbe vették, de ebből semmi nem igaz.
Megszólalt az érintett.
A NAV azt közölte, hogy az egykori parancsnok tudomásuk szerint nincs őrizetben, a jogviszonya már korábban megszűnt. Emellett az az információ sem volt igaz, hogy a hely