Brutális ugrás a magyar lakáspiacon: két kerületben épül a fővárosi otthonok többsége
2026 első három negyedévében több mint 30 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, de a kiadott építési engedélyek száma is nőtt.
8 kapcsolódó hír
Jelentősen nőtt a lakásépítések száma Magyarországon: 2026 első három negyedévében 9803 új lakást adtak át, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Megjöttek a KSH számai: javul a helyzet, de ettől még nem oldódik meg a lakhatási válság.
Az építési engedélyek száma 2025 eleje óta nem volt ilyen alacsony – olvasható ki a KSH ma megjelent harmadik negyedéves adataiból. Folytatódott viszont az átadott lakáso
A 2027–2030-as gazdaságpolitikai program megvalósítása több bizonytalan tényezőtől függ.
31 százalékkal több lakást adtak át 2026 első három negyedévében mint 2025 azonos időszakában, de 2025 nagyon gyenge év volt. Az első három negyedév alapján idén újra 13
A KSH adatai szerint eddig valamivel több, mint 22 ezer új lakás építésére adtak ki engedélyt idén.
Lendületet vett a hazai lakáspiac kínálatának bővülése. A lakásépítés terén Budapest diktálta a tempót.
A fővárosban 59 százalékkal, a megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékkal több lakást építettek, mint 2025 első három negyedévében