4 éve sztár a magyar tőzsde – Ugye, hogy megérte magyar részvénybe fektetni!
Az ukrajnai háború kitörését követően világszerte nagyot estek a világ tőzsdéi, az azt követő energiaválság még lejjebb nyomta az árfolyamokat. 2022 októberében viszont azóta is tartó rali indult el, amiben nagyot mentek nemcsak a vezető amerikai részvénypiacok, de több ázsiai tőzsde és még a régiónk is. A magyar piac kiemelkedően teljesített az elmúlt négy évben, sőt van olyan lista, ahol a magyar piac világbajnok. Négy éves lett a bika piac, megnéztük, mi hajtotta a világ tőzsdéit, hol lehetett igazán nagyot nyerni vagy bukni, és miért tették jól azok, akik a magyar részvényekre fogadtak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt .
2 kapcsolódó hír
A tőzsdéken egyre fontosabbá válik a megfelelő időzítés, hiszen sokszor éppen azok a részvények kínálhatják a legnagyobb lehetőségeket, amelyekre a befektetők többsége mé
A határérték feletti kén-dioxid-tartalom miatt aszalt sárgabaracktermékeket hívott vissza a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a sz