Robbanás történt a turistaparadicsom történelmi városnegyedében, már halálos áldozat is van
Egy nő életét vesztette, öten pedig eltűntek, miután robbanás következtében összeomlott egy lakóépület Athén belvárosában, a turisták által sűrűn látogatott Pláka negyedben.
12 kapcsolódó hír
Az egyik áldozat egy amerikai turista volt. Többeket még keresnek.
Egy férfi és egy nő halt meg, de a holttesteket nem azonosították.
Négyre emelkedett az Athén Plaka turistanegyedében pénteken történt robbanás halálos áldozatainak száma, két embert pedig továbbra is keresnek az összeomlott épület romja
Két embert továbbra is keresnek.
Négy embert eltűntként keresnek, a hatóságok gázszivárgásra gyanakszanak.
Két ember holttestét találták meg eddig annak az épületnek a romjai között, amely egy hatalmas robbanás után omlott össze Athén történelmi középpontjában.
Több amerikai turistát még mindig keresnek, sajnos négy ember már biztosan elhunyt
A görög főváros polgármestere szerint gázrobbanás okozhatta a tragédiát.
Hat főre emelkedett a halálos áldozatok száma a Lysikratous utcában történt erős robbanás és az épület összeomlása miatt. A mentőcsapatok megtalálták és kiemelték az utol
Hat embert kerestek a tegnapi athéni robbanás után összeomlott ház alatt. A főváros leglátogatottabb negyedében történt detonáció épületeket, autókat rongált meg, hárman
A kétszintes lakóépület szinte teljesen összeomlott.