Pénteken valószínű, hogy kirúgják Vidnyászky Attilát
Állítása szerint péntek délelőtt menesztik a Nemzeti Színház igazgatóját. Vidnyányszky Attila erről maga beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A direktor azt mondta, maga nem tervezett lemondani.
10 kapcsolódó hír
Az igazgató nem tervezi, hogy belemegy a közös megegyezéssel való felmondásba.
Állítása szerint péntek délelőtt menesztik a Nemzeti Színház igazgatóját. Vidnyányszky Attila erről maga beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A direktor azt mond
Vidnyánszky Attila szerint már eldőlt, hogy távoznia kell a Nemzeti Színház éléről. A főigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: péntek reggel kilenc órá
A rendező azt mondta, kizárólag abban az esetben írja alá a felmentését, ha tételesen leírják neki, mik a vele szemben szakmai kifogások.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, pénteken szerződést bontanak vele.
Erről maga az érintett beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A rendezőt péntek reggel 9-re hívták be a minisztériumba, Vidnyánszky szakmai indokok nélkül nem szán
Vidnyánszky azonban azt is jelezte, hogy nem fog közös megegyezéssel távozni.
A Nemzeti Színház főigazgatója közölte, ha nem írják le, mi a szakmai indoka a leváltásának, akkor ő nem fogja azt aláírni.
Az igazgató szerint nem szakmai, hanem ideológiai okokból akarják elmozdítani.
Az ATV-ben arról beszélt, közös megegyezést csak akkor ír alá, ha szakmai okokból kell távoznia. Ha nem írja alá, felmentik.