45 milliárd forint közpénzt kapott Krausz Ferenc kutatóközpontja, most az állam veszi át a céget
A kekvák eltörlésével megszűnik az Élvonal Alapítvány, aminek a Fidesz-kormány a választás előtt ezermilliárdos összeget ígért oda több évtizedre előre, csúcskutatásokra és tehetséggondozásra. Az alapítvány alá tartozik a Molekuláris- Ujjlenyomat Kutató Központ, amiről most derült ki, hogy 49 milliárd forint állami támogatást ítéltek meg neki, ebből 45-öt már ki is fizettek.
7 kapcsolódó hír
A magyar állam átveszi a Nobel-díjas Krausz Ferenc által vezetett Élvonal Alapítvány feladatait, jelentős vagyonát, valamint a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutat
A támogatás idei keretének 80 százalékát még a választás előtt kiutalták a cégnek.
A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit
Persze a finanszírozást is az államnak kell biztosítania.
A Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és a szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ Nonprofit Kft.-t is átveszi az áll
A Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ mellett a Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány vagyona is visszaszáll az államra.
A Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus által vezetett Élvonal Alapítvány közfeladatait és az alapítvány alá tartozó, szintén hozzá köthető Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Köz