Kettős nyomás
Szinte pontosan száz nappal az április 12-i választások után, szerdán benyújtotta lemondását a legfőbb ügyész. Nagy Gábor Bálint az első a korábbi rezsimhez köthető közjogi vezetők közül, aki önként távozik a posztjáról – hacsak nem számítjuk ide Sulyok Tamás dicstelen vesszőfutását, aki köztársasági elnöki tevékenységének utolsó momentumaként aláírta a saját távozását is elrendelő Alaptörvény-módosítást. (Nem számítjuk ide.) Azt a módosítást, amely egyúttal megszünteti Polt Péter és másik négy alkotmánybíró megbízatását, és lehetővé teszi a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének bírák általi visszahívását.
3 kapcsolódó hír
A mandátumkorlátozás nemcsak fideszes politikusok sorsát pecsételte meg, de a párt 2006 óta épített hálózatára is hatással lesz. Ha pedig a sokáig befolyásosnak hitt kisk
Mikecz Dániel politológus szerint a Polgár Judit lehetséges államfőjelöltsége körüli vita megmutatta a Tisza közösségi médiában aktív támogatóinak autonómiáját. Úgy látja
Kiszáradt kutak és leszámolás a Tiszánál.