Velkey: A BYD szinte ugyanannyi vendégmunkásnak kért engedélyt, mint ahány munkahelyet ígért
A Tisza Párt politikusa egy Facebook-posztban bírálta a kínai vállalathoz igazoló volt külügyminisztert. Állítása szerint több ezer harmadik országbeli dolgozó érkezhet a szegedi gyárba.
3 kapcsolódó hír
Szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt a magyar hatóságoktól, mint ahány munkahelyet ígértek – írt
Egy hongkongi lap szerint kínai vállalatvezetők attól tartanak, hogy a BYD-ügy más Magyarországon működő cégekre is negatív hatással lehet.
Velkey György László pedig érdekes körülményről számolt be: a cég és az alvállalkozói a szegedi beruházásnál szinte ugyanannyi harmadik országbeli munkavállaló számára ké