Folytatódik a botrány, Peller Annáék ismét kiborultak: "Az Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát"
A Budapesti Operettszínház dolgozóinak jelentős része nyílt levélben fejezte ki elégedetlenségét a színház jelenlegi vezetésével szemben, amely szerintük elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát. A több mint ötven aláíró által jegyzett levélben arra panaszkodnak, hogy a vezetőség nem adott kielégítő válaszokat korábbi kérdéseikre, miközben úgy vélik, a munkakörülmények és az anyagi megbecsülés továbbra is alacsony szinten maradtak. A dolgozók szerint a szakmai lehetőségek is egyre szűkülnek, ami tovább növeli az elégedetlenséget a társulaton belül.
13 kapcsolódó hír
A társulat újabb nyílt levélben fordult Kiss B. Atillához, akitől azt várják el, hogy határolódjon el Orbán János Dénestől, valamint vállaljon felelősséget a színház hely
Alacsony anyagi megbecsültségről és a csökkenő szakmai lehetőségekről írnak, az Orbán János Dénessel kapcsolatos feljelentés és vizsgálat szerintük a korábban is jelzett
Az aláírók szerint a Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát.
Újabb nyílt levelet tett közzé a Budapesti Operettszínház társulata az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben azt állítják, nem kaptak megnyugtató válaszokat korábbi kér
Emberileg és szakmailag egyaránt elhatárolódnak Orbán János Dénestől.
A Budapesti Operettszínház belső konfliktusa tovább éleződött, miután a társulat vezető színészei újabb nyílt levélben jelentették ki, hogy emberileg és szakmailag is tel
A válasz azonnal megérkezett.
Kiss-B. Atilla szerint különbséget kell tenni Orbán János Dénes művészi teljesítménye és a más szervezettel kötött megkérdőjelezhető szerződései között.
A társulat újabb nyílt levele után kitérő választ tett közzé Kiss-B. Atilla főigazgató, majd a színház hivatalos oldalán megjelent még egy elhatárolódó nyilatkozat a főze
A Budapesti Operettszínház tagjainak levelére és elvárásaira most a főigazgató és a főzeneigazgató is írásban reagált.
Napok óta tart a feszültség a Budapesti Operettszínházban, miután a társulat tagjai nyílt levélben fejezték ki elégedetlenségüket a vezetőség döntéseivel kapcsolatban. A
A Budapesti Operettszínház botránya újabb fordulatot vett: a társulat ismét nyílt levélben üzent, amelyre már Kiss-B. Atilla főigazgató is reagált.
Apáti Bence szerint Orbán János Dénes egy tehetséges, kiváló alkotó.