Meg kellett szakítania az útját Budapesten egy Frankfurtba tartó dohai gépnek
Rosszul lett egy utas a fedélzeten, ezért haladéktalanul le kellett szállniuk.
11 kapcsolódó hír
A Dohából indult gép a Velencei-tó fölött járt, amikor a budapesti repülőtér irányába fordult.
Meg kellett szakítania útját a Qatar Airways Frankfurtba tartó járatának hétfő reggel, miután az egyik utas rosszul lett a fedélzeten. Az esetről az Airportal.hu számolt
A repülőgép a Velencei tó térségében fordult Budapest felé.
A Velencei-tó fölött elfordult egy katari gép, és Ferihegyen leszállt, mert meg kellett menteni egy utas életét.
Először beszél Sulyok Tamás államfőkénti – törvényi – menesztése óta a parlamentben a kormányfő, méghozzá hétfőn a parlamentben napirend előtt. Tartson velünk, tudósításu
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfő délután a parlament ülése. A kormányfő egy sor aktuális témát szóba hozhat a köztársasági elnök
A cél, hogy ősszel elkezdjék Magyarország új, közös Alkotmányának megalkotását, a folyamat végéig átmeneti köztársasági elnököt választ az Országgyűlés.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfő délután a parlament rendkívüli plenáris ülése. Beszédében a kormányfő felvázolta a magyar érde
A miniszterelnök leszögezte, nem kötik őket korábbi alkuk, szokások, a köztársasági elnöknek nem kell hétköznapi értelemben vett politikusnak lennie. Beszéde elején a kor
Velence környékén fordult Ferihegy felé a repülőgép.