Több tucatnyian panaszkodnak egy csomagszállítóra
A megszokottnál három-négyszer nagyobb csomagmennyiséggel kell megbirkóznunk, ezért nem tudják azokat időben kiszállítani – ezt írta az RTL Híradó kérdésére az Express One. Több tucatnyi ügyfél panaszkodik a cég Facebook-oldalán arra, hogy hetek óta nem kapják meg, amit rendeltek. A cég szerint a probléma átmeneti, amit a futárok átvezénylésével próbálnak megoldani.
6 kapcsolódó hír
Teljesen elkészült a Bosnyák téri irodakomplexum, már a bútorok is a helyükön vannak, tudta meg az RTL Híradó a kivitelezőtől. Zugló polgármestere azonban úgy tudja, az o
Már nincsenek meg a régi 2023-ban leszerelt megyenévtáblák – ezt azután mondta az RTL Híradónak a Magyar Közút, hogy tegnap Magyar Péter bejelentette, hogy a vármegyéket
A 2023-ban lecserélt régi táblák ugyanis már nincsenek meg.
Ha a vármegyék ismét megyék lesznek, új táblákat kell gyártani, mivel a 2023-ban leszerelt régi megyetáblákat azóta átalakították és felhasználták – közölte a Magyar Közú
Így közel 50 millióra becsülik az új táblák gyártását.
A Magyar Közút szerint más célokra lettek felhasználva a leszerelt táblák.