A házelnök elvette a szót Magyar Pétertől
Novák Előd a Fidesz-kormány alatti veszélyhelyzeti rendeletekről kérdez, azzal kapcsolatban, hogy a Tisza-kormány nem vizsgálta ki még a korrupciót segítő veszélyhelyzeti rendeleteket.
7 kapcsolódó hír
Magyar Péter fel akarta használni a felszólalásái időkeretét, hogy egy korábbi felszólalásra is válaszoljon, de ilyet a házelnök szerint nem tehetett.
Először figyelmeztette a kormányfőt arra, hogy térjen vissza a tárgyhoz, ám ő nem tett ennek eleget.
A fideszes Hegedűs Barbara személyes érintettség miatt kért szót, mert szerinte Magyar Péter nőként és anyaként alázta meg őt.
Magyar Péter közölte, hogy sajnálja, hogy már nem Forsthoffer Ágnes vezeti az ülést, mert azt üzeni neki, hogy a kormánytagoktól nem vonhatják meg a szót csak azért, mert
A házelnök először csak figyelmeztette a miniszterelnököt, majd kikapcsolta a mikrofonját.
Házszabályból oktatta ki a házelnököt a kormányfő.
A miniszterelnök még a tiszás házelnökkel is összetűzésbe került, Forsthoffer Ágnes később elvette tőle a szót.