Matolcsy György 170 millió forinttal távozott a jegybankból – belső vizsgálat indult
A számok alapján úgy tűnik, mintha az MNB volt elnöke a 12 éves hivatali ideje alatt egyáltalán nem ment volna szabadságra.
11 kapcsolódó hír
Egyelőre még tisztázatlan, hogy történhetett ez pontosan.
Varga Mihály belső vizsgálatot indított.
Az MNB felülvizsgálja a szabadságkiadás és -nyilvántartás rendszerét.
Több mint 170 millió forintos végkielégítéssel távozott a Magyar Nemzeti Bank éléről Matolcsy György korábbi jegybank elnök. A rendkívüli összegű juttatás jelentős részét
Hatalmas összegű, 170 millió forintos kifizetéssel távozott a Magyar Nemzeti Bank éléről Matolcsy György, mivel a nyilvántartások szerint tizenkét éves elnöksége alatt eg
A jegybank belső vizsgálatot folytat.
Nem nagyon mehetett szabadságra, mert ebből bruttó 122 millió szabadságmegváltásért járt. Az MNB belső vizsgálatot indított.
A belső ellenőrzés célja annak feltárása, hogy a végkielégítés összegének meghatározása, valamint a kifizetés minden részletében megfelelt-e a jogszabályoknak.
Matolcsy az összeg nagy részét szabadságmegváltás jogcímen vette fel, ami azt jelentené, hogy a 12 évig tartó elnöksége alatt jóformán alig volt szabadságon, de ez most h
A számok alapján úgy tűnik, mintha a korábbi elnök egyáltalán nem ment volna szabadságra.