Új vezetőket nevezett ki a Szent Imre kórházba Hegedűs Zsolt
7 kapcsolódó hír
Az eddigi főigazgató egyetértett a vezetőváltás szükségességével, ezért bejelentette nyugdíjba vonulását.
Az intézmény eddigi vezetője, Bedros J. Róbert elfogadta, hogy változásra van szükség és úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul.
A miniszter új megbízott igazgatót nevezett ki a Szent Imre Kórház élére azonnali hatállyal, közben Bedros J. Róbert közölte, régóta eldöntötte, hogy nyugdíjba megy a hón
Hegedűs Zsolt úgy fogalmazott: a problémák indokolttá teszik a vezetőváltást és egy új, átláthatóbb, a dolgozók megtartására is képes vezetési szemlélet kialakítását.
A két új vezetőnek az eddigi működés átvilágítása, valamint hibáinak feltárása is feladata lesz.
Az egészségügyi miniszter hétfő reggel a tárcánál fogadta az újbudai intézményből Járai Zoltánt és Kerkovits Andrást. Délutánra már előbbi szakember megbízott igazgató, u