„Ki fogja magából dobni a magyar társadalom teste ezt a NER nevű sejtet”
„Ruszkik haza! Mocskos Fidesz!” – zúgott a hat órás Redszerbontó Nagykoncerten. Az előadók úgy érezték, feladatuk fellépni ezen a koncerten és bíznak a kormányváltásban. Van, aki szerint a zeneipar 90 százalékának elege van a Fideszből.
3 kapcsolódó hír
Több mint negyven hazai előadó lépett színpadra péntek este a Hősök terén megrendezett Rendszerbontó Nagykoncerten, amelyet követően a közönség egy része már nem tudta fé
Pénteken a budapesti Hősök terén a „Rendszerbontó Nagykoncerten” több mint 40 előadó lépett fel egy-egy számmal. A rendezvényen voltak botrányos jelenetek is, az egyik fe
A Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás mozgalom 7 órás megarendezvényén szinte megállás nélkül zúgott a „Mocskos Fidesz" a Hősök terén és környékén, a meghatározó érzele