Pálinkás Szilveszter elmondta, hogyan próbálták rávenni, hogy ne álljon a nyilvánosság elé
Berendelte az irodájába Szalay-Bobrovniczky Kristóf, és három ajánlatot tett le az asztalra. A százados azt érezte, hogy a miniszter attól fél, hogy olyanok derülhetnek ki róla, amik rossz fényt vetnének rá és a minisztériumra. Pálinkás elmesélte, hogy mi történt vele az első interjú megjelenése óta, és milyen visszajelzéseket kapott a katonáktól.
13 kapcsolódó hír
A százados ismét kamera elé állt, hogy elmesélje, hogy mivel próbálta őt lekenyerezni Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter, hogy ne adjon interjút, de nem tartja magát m
Úgy érzi, ha ez valójában így működik a Honvédelmi Minisztériumon belül, akkor így működhet a kormány különböző szegmenseiben és részeiben is.
Pálinkás Szilvesztert az irodájába hívta a miniszter és három különböző ajánlattal próbálta lekenyerezni. A százados szerint Szalay-Bobrovniczky félt, hogy olyan informác
Pálinkás Szilveszter a Telexnek kedden arról beszélt, három ajánlatot is kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóftól, de abszurdnak tartotta azokat.
A százados részletesen elmesélte, hogy mivel próbálta őt lekenyerezni Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter, hogy ne adjon interjút, de nem tartja magát megvásárolhatónak
Szalay-Bobrovniczky három ajánlatot is tett Pálinkás Szilveszternek, csak ne beszéljen a honvédség állapotáról.
A miniszter eddig csak Facebookon reagált Pálinkás Szilveszter százados állításaira, nyilvános fórumon nem jelent meg, ahol újságírók feltehetnék neki a fontos kérdéseket
Ahogy azt megírtuk, Pálinkás Szilveszter százados a napokban nyíltan beszélt arról, mi zajlik a kulisszák mögött a Magyar Honvédségség. Nemcsak a rendszer belső működéséb
Pálinkás Szilveszter azt érezte, Szalay-Bobrovniczky Kristóf félt attól, hogy olyan infók jutnak ki, amik rossz fényt vetnek rá és a minisztériumára.
A katona azt állítja, hogy behívták a minisztériumba, és egyebek mellett külföldi állást ajánlottak neki cserébe azért, ha nem ad interjút.
A százados hangsúlyozta, a hallgatása nem megvásárolható.
Miután Szalay-Bobrovniczky Kristóf „valamilyen fura módon” megtudta, hogy Pálinkás Szilveszter százados interjút akar adni a Telexnek, több ajánlatot is tett neki, hogy m
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is ott volt azon a nagygyűlésen, amit az amerikai alelnök, J. D. Vance látogatása miatt hívtak össze, szerinte a honvédsé