Itt nézheted élőben Orbán Viktor országjárását: a mai állomás Szentendre
18 kapcsolódó hír
A miniszterelnök országjárását itt követheted figyelemmel.
A brüsszeli uniós csúcs után folytatja a miniszterelnök a kampánykörútját.
A brüsszeli tárgyalások után Szentendrén mond beszédet.
Lassan megtelik a Fő tér.
Nagy sikernek örvend a miniszterelnök országjárása Szentendrén is.
Megtelt a Fő tér. Itt vannak az első fotók.
Eddig három helyszínen tartott utcai fórumot a kormányfő, óriási tömeg fogadta mindegyik városban.
Irány Szentendre! – írta Facebookon közzétett videóbejegyzéséhez a miniszterelnök.
Szlovákia és Csehország is ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint Magyarország: nem támogatják azt a 90 milliárd eurós (35,5 ezer milliárd forintos) hitelt, amit az
Már elérhető a Mandiner YouTube-csatornáján a Mesterterv következő adása, amelyben Kereki Gergő, a Mandiner.hu főszerkesztője, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vez
Karszalagot a helyi Fidesz irodából lehetett szerezni, de előre kellett regisztrálni.
A kormánymédia és fideszes politikusok szerint a Meta ezzel avatkozik be a magyar választásba. A számok nem ezt mutatják, sőt.
Az elemző izgalmas fotóval jelentkezett.
Egy tűt sem lehet leejteni Szentendrén.