Meghalt Brigitte Bardot
37 kapcsolódó hír
91 éves korában meghalt Brigitte Bardot francia színésznő és énekesnő, az 1950-es és 1960-as évek egyik szexszimbóluma – írja a Guardian.
A színésznő 91 éves korában hunyt el. Brigitte Bardot örökre beírta magát a történelembe.
Brigitte Bardot, a 20. század egyik legismertebb és legszexibb színésznője, 91 éves korában elhunyt. A francia filmművészet ikonikus alakja, aki a hatvanas-hetvenes évekb
A nagyszerű francia színésznő súlyos betegség után hunyt el: filmes pályafutása alatt BB rövidítéssel vált ismertté, majd visszavonult és a harcainak szentelte magát.
91 éves korában hunyt el a legendás francia színésznő. Az ősz folyamán többször is kórházba került. 91 éves korában meghalt a francia színészlegenda Brigitte Bardot. A sz
91 éves korában elhunyt Brigitte Bardot, a francia filmművészet egyik legnagyobb legendája, aki fiatal balerinalányból lett femme fatale, majd váratlan fordulattal a refl
Brigitte Bardot súlyos betegséggel küzdött, az ősszel három hétig ápolták kórházban.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője – közölte vasárnap az általa korábba
Brigitte Bardot, a legendás francia színésznő 91 éves korában hunyt el
91 éves korában meghalt Brigitte Bardot, a francia film egyik legismertebb alakja. A halálhírt a Brigitte Bardot Alapítvány erősítette meg vasárnap az Agence France-Press
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője
Brigitte Bardot májusban még interjút adott, azelőtt 11 évig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője volt.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában – közö
Meghalt Brigitte Bardot. A francia film egyik legismertebb alakja 91 éves korában hunyt el. Halálhírét több francia és nemzetközi médium is megerősítette. Bardot neve egy
91 éves korában elhunyt Brigitte Bardot francia színésznő, aki fiatalon felhagyott a filmezéssel és állatvédelmi aktivista lett.
Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője dél-franciaországi otthonában – közölte vasár
A francia filmlegenda szeptember 28-án töltötte be 91. életévét. Dél-franciaországi otthonában érte a halál – közölte december 28-án az általa korábban létrehozott, róla
91 éves korában meghalt Brigitte Bardot, a francia film egyik legismertebb alakja. A halálhírt a Brigitte Bardot Alapítvány erősítette meg vasárnap az Agence France-Press
Így emlékszik a világ a francia szellem megtestesítőjére, a ragyogó filmcsillagra, az állatok barátjára.
A világszerte elismert színésznő és énekesnő úgy döntött, feladja fényes karrierjét, hogy életét és energiáját az állatok védelmének és alapítványának szentelje – emlékez
Az egykori színésznő 91 éves volt. Bardot a hetvenes évek óta nem filmezett, az utóbbi évtizedekben elsősorban állatjogi aktivistaként dolgozott.
Elhunyt Brigitte Bardot, a 20. század egyik legismertebb francia filmszínésznője és kulturális jelképe.
Az egykori francia filmszínésznő a 20. század ikonikus fotóin megörökített örökséget hagyott maga után.
A baleset Bicske és Herceghalom között történt.