A beszédnek vége, a Digitális Polgári Körök indulnak
„A mai napon szövetségre léptem a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen megalapítsuk az egyes számú Digitális Polgári Kört.
36 kapcsolódó hír
A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását.
15 fő szerepel az egyes számú digitális polgári körben.
Számos ismert személy tartozik az első Digitális Polgári Körhöz, amit a miniszterelnök jelentett be Tusványoson. A honlapot már élesítették, itt adhatják le igénylésüket
Szokásához híven stratégiai kitekintést adott Orbán Viktor a világot, benne Európát és Magyarországot foglalkoztató kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról.
Úgy tűnik, Schmidt Mária és Rákay Philip nem ért rá, nem is szerepelnek az Orbán Viktorral készült közös fotón.
„A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását” – írta a kormányfő a Facebookon.
A miniszterelnök – noha a sajtó és a nyilvánossag jelentős része ezt várta – eget rengető nagy bejelentést nem tett Tusványoson, de fontos dolgokról azért beszélt: többek
Külpolitikától a nemzeti érdekig minden szerepelt a kormányfő előadásában Tusnádfürdőn.
A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban jelentette be a Digitális Polgári Körök elindulását.
Jönnek a Digitális Polgári Körök, ez az első.
Újra kell szervezni a keresztény, konzervatív közösséget a modern kornak megfelelően.
Orbán Viktor bejelentette, hogy digitális polgári köröket alapítanak, mert "szükség van egy digitális polgári erőre", és létre kell hozni a digitális térben a "szétrombol
Hitvallás a megmaradásért – ez a jelszó az új online közösségnél.
Mármint Dopemantől. Figyelem, szókimondó szövegek.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felkérést kapott a Digitális Polgári Körben részvételre, amit. elfogadott.
A kezdeményezésnek rengetegen akarnak részesei lenni.
Kell tér azoknak is, akik nem akarnak részt venni direkt politikai csatákban, de részt akarnak venni az országépítésben.
Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke felkérést kapott a Digitális Polgári Körben történő részvételre, amelyet elfogadott – tájékoztatott a kamara
Orbán Viktor Tusnádfürdőn jelentette be a kezdeményezést.
Orbán Viktor a tusványosi beszédében jelentette be a kezdeményezést. A Digitális Polgári Körök első honlapja már el is indult.
„A civil szféra kiemelkedő képviselőivel” lépett szövetségre a kormányfő.
A Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója leszögezte, mi a kormánypártok célja.
Már most óriási siker a miniszterelnök legújabb kezdeményezése.
Súlyos probléma merült fel a Digitális Polgári Kör egyik első számú tagjával kapcsolatban.
A konzervatív, keresztény, hazaszerető embereknek szükségük van egy olyan helyre, ahol az értékeik többségben vannak.
Nem állunk meg, a cél a végtelen, és a tovább – írta a miniszterelnök.
„Köszönöm, hogy máris ennyien jelentkeztetek. Nem állunk meg, a cél a végtelen, és a tovább!” – írta.
Pár óra leforgása alatt több mint 10.000-en csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz.
A miniszterelnök elárulta: pillanatok alatt csatlakozott az első tízezer ember.
Amióta Orbán Viktor posztolt a DPK rövidítésről, hatalmas találgatások kezdődtek azt illetően, miről fog szólni Tusványos záró beszéde. Dull Szabolcs például arról beszél
A mi nemzedékünkre hárul a digitális szabadságharc megvívásának kötelessége.
A kormányfő szerint már több mint 10 ezren vannak.
Pár óra leforgása alatt több mint tízezeren csatlakoztak a Digitális Polgári Körökhöz – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök.
Mindössze néhány óra leforgása alatt több mint 10 ezren csatlakoztak a kormányfő közlése szerint. Orbán Viktor a szombati tusványosi beszédében jelentette be, hogy elindí