Könnyek a vízben – a Csík Zenekar és a Mezzo is muzsikál Parajdért a jótékonysági koncerten
„Bármilyen gond is adódik, segítenünk kell egymásnak” – fogyalmazott a Csík Zenekar vezetője, Csík János a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Csík János és a Mezzo, egyike annak a mintegy harminc fellépőnek, akit a színpadon láthat a közönség a Könnyek a vízben címmel rendezett jótékonysági koncerten július 6-án, vasárnap a Puskás Szoborparkban. A jegyek eladásából származó bevétel az árvíz sújtotta székelyföldi településeken – különösen Parajdon és Háromszék régióban – élő, nehéz helyzetbe került családok megsegítését szolgálja.
5 kapcsolódó hír
Több mint harminc előadó áll majd színpadra.
A „Könnyek a vízben” címet viselő koncert jegybevételét az árvíz sújtotta székelyföldi településeknek ajánlják fel a művészek.
A jó ügy támogatásához a hazai zenei szcéna elismert művészei csatlakoztak.
A koncert teljes bevételét Parajd és környéke megsegítésére fordítják.
Mintegy harminc népszerű hazai előadó, illetve együttes fogott össze és lép fel a „Könnyek a vízben” jótékonysági koncerten július 6-án, vasárnap a Puskás Szoborparkban.