Rajtaütés tartott a hatóság a Sparnál és az Auchannál
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023-ban indított eljárást az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártóval, és több kereskedelmi lánccal szemben, mivel a gyártó valószínűsíthetően előírta partnereinek, hogy milyen rögzített, illetve minimum-áron árulhatják termékeit. Az eljárás során olyan bizonyítékok kerültek a nemzeti versenyhatóság birtokába, melyek alapján a GVH – előzetes értesítés nélküli rajtaütések keretében – a Spar és Auchan kereskedelmi láncokat is eljárás alá vonta.
13 kapcsolódó hír
Több érintettnél helyszíni kutatást és rajtaütést tartottak a nyomozók.
Az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártó előírhatta kereskedő partnereinek, milyen minimumárat alkalmazzanak.
A versenyhatóság vizsgálói hétfőn rajtaütést tartottak a cégek magyarországi központjaiban.
Szükséges adatokat és bizonyítékokat akartak így lefoglalni, miközben azt sem tudják, hogy az érintett cégek elkövettek-e jogsértést.
A Gazdasági Versenyhivatal 2023-ban indított eljárást az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártóval, és több kereskedelmi lánccal szemben, mivel a gyártó valószínűsíthető
Több hazai kiskereskedelmi láncot is eljárás alá vontak.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. ellen, a lengyel élelmiszergyártó Maspex-cso
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023-ban indított eljárást az egyik legnagyobb hazai üdítőital-gyártóval, és több kereskedelmi lánccal szemben.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. ellen, a lengyel élelmiszergyártó Maspex-cso
„Szükséges adatokat”, bizonyítékokat foglaltak le a GVH munkatársai.
Előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartottak, a szükséges bizonyítékok lefoglalása érdekében.
Helyszíni kutatást, rajtaütést tartottak, adatokat, bizonyítékokat foglaltak le egy 2023-ban kezdődött ügyben.
A gyanú szerint korlátozták a piaci versenyt.