Vezető hírek
December 24-én megjelent a Magyar Nemzet hasábjain a szokásos év végi értékelő interjú Orbán Viktorral. A miniszterelnök beszélt az EU-ban zajló folyamatokról, a háborúró
Merénylet történt szerdán hajnalban Moszkvában, az orosz hatóságok állítása szerint az ukrán hírszerzés helyezte el a pokolgépet az autóban, azon a helyszínen, ahol két n
Miközben a nemzetközi piacokon kedvező a hangulat (az amerikai tőzsdék új történelmi csúcsra mentek), a forint nem teljesít jól a mai munkaszüneti napon. A hajnali órákba
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon – sürgetett
A 2025-ös év szava Magyarországon lehetne az árrésstop, amiről az év elején még azt sem tudtunk, hogy létezik (mert nem is létezett). Árstopra és mesterséges beavatkozásr
Bár Oroszország nyomul előre a fronton, a háborúval sem fog tudni kitörni több évszázados zsákutcájából, csak még jobban benne ragad. Ezzel szemben Ukrajna előtt ott a le
Röviddel az Ankarából történt felszállást követően elvesztették a rádiókapcsolatot a líbiai vezérkari főnököt Tripoliba szállító repülőgéppel, amelynek időközben megtalál
Váratlan időpontban, a megszokottnál korábban tartja meg a Kormányinfót a kabinet: kedden 15:30-tól áll a sajtó elé Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A
Az orosz hadsereg december 23-án éjjel nagyszabású rakéta- és dróntámadást hajtott végre több ukrán város ellen, elsősorban az ország nyugati régióinak energetikai létesí
Jens-Frederik Nielsen, a dán fennhatóság alatt álló, de autonóm Grönland miniszterelnöke a Facebookon bírálta Donald Trump amerikai elnök újabb bejelentését, amelyben az
Az Európai Bizottság sikeresen lezárta eddigi legnagyobb, összehangolt logisztikai műveletét: egy teljes hőerőművet telepített át Litvániából Ukrajnába. A létesítmény min
Az amerikai fogyasztói bizalom decemberben már az ötödik egymást követő hónapban esett, ami 2008 óta a leghosszabb ilyen sorozat. A Conference Board indexe 92,9 pontról 8
A Gazprom a magyar Mol-lal tárgyal a szerbiai NIS olajvállalatban lévő többségi részesedésének lehetséges eladásáról – erősítette meg Aleksandar Vucsics szerb elnök kedde
A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott PADME alapítvány vagyonának döntő részét elveszítette: az eredeti 283 milliárd forintból 2024 végére mindössze 13 milliárd maradt,
A magyar gazdaság helyzetét egyszerre külső sokkokkal terhelt, válságkezelő pályaként írta le Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Indexnek adott interjújában, amelye
Már hallgatható a Portfolio Checklist keddi adása, amelynek első részében az EU és Kína közötti tejháborúról volt szó. Kína ugyanis a mai naptól ideiglenes vámot vet ki a
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) útdíjemelési döntése ellen tiltakoznak a fuvarozók.
Mától lehet pályázni a geotermia alapú hő- és villamosenergia-termelő porjektekre szánt állami forrásokra, amelyek a Jedlik Ányos Energetikai Program legnagyobb földhő al
Az Egyesült Államok megtartja a Venezuelától lefoglalt olajat és az érintett olajszállító hajókat – közölte Donald Trump.
Az elmúlt évek emelkedő tőzsdei környezetében egyre nehezebb olyan részvényeket találni, amelyek nem történelmi csúcsok közelében forognak, mégis érdemi hozampotenciált k
Az amerikai gazdaság a vártnál erőteljesebben bővült a harmadik negyedévben: a bruttó hazai termék évesítve 4,3 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, szemben a má
Oroszország kész jogi dokumentumban is rögzíteni, hogy nem tervez katonai támadást sem az Európai Unió, sem a NATO ellen – közölte Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-h
Az izraeli parlament két évvel, 2027-ig meghosszabbította kedden azt az ideiglenes rendelkezést, amely lehetővé teszi külföldi sajtóorgánumok helyi irodáinak bezárását, é
Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zá
Az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra – jelentette ki az amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago rezidenciáján újságíróknak hétfőn, egy nap
Komoly közlekedési fennakadásokat okozott pénteken Budapesten a fuvarozók tiltakozása az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tervezett útdíjemelése ellen. Most az é
Látszólag többet költünk dohánytermékekre, valójában azonban egyre kevesebbet fogyasztunk belőlük. A piac látványosan átalakul: a hagyományos termékek visszaszorulnak, mi
Az orosz Szu-57 ötödik generációs vadászgép először emelkedett a levegőbe új hajtóművével, amelyet egyelőre csak „177-es termék” néven emlegetnek. A Rosztek állami védelm
Közzétette az Államadósság-kezelő Központ az új MÁP Plusz és FixMÁP sorozatok kibocsátásáról szóló nyilvános ajánlattéttelt, január elején indul az értékpapírok értékesít
A mianmari junta erőszakkal igyekszik rávenni az embereket a hét végén tartandó választásokon való részvételre – figyelmeztetett kedden az ENSZ emberi jogi főbiztosa, és