A TV Maci pizsamáit füzetben tartották nyilván, az Abigél jelmezeit sem leltározták rendesen a közmédiánál
A 2025-ös leltározáskor 9738 eszközt nem találtak meg. Az átmeneti vezetés feljelentést tett.
10 kapcsolódó hír
Majdnem tízezer tétel hiányzik, a jelmezek kölcsönzését füzetekben vezették, több tárgyat azonosítani sem lehet. A hiányzó tételek értéke több mint két milliárd forint.
A leltárlisták egyes tételei mellé a munkatársak ilyeneket írtak: „húsz éve nincs”, „soha nem is volt”, „biztos Bródiban maradt”, vagy „nem annyira beszédes a neve, hogy
Súlyos hiányosságokat találtak.
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – tájékoztatta a Duna Médiaszolgáltató
Az MTVA átmeneti vezetése feljelentést tesz – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. pénteken.
Kilencezer eszköznek nyoma veszett, mintegy 17 ezer tárgyat máshol találtak meg – trehány módon, füzetekben vezették a nyilvántartást, de az sem kizárt, hogy közben lopta
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése a vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt.
A legtöbb kölcsönzést kézzel, füzetben vezették.
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt. A legutóbbi, 2025-ös leltározáskor 973
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése az MTVA vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt – tájékoztatta a Duna Médiaszolgáltató