Magyar Péter négyszemközt tárgyalt Zelenszkijjel Brüsszelben
20 kapcsolódó hír
Miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyeztetéseket, kiemelt figyelmet fordítanak a kisebbségek helyzetének további javítására.
Négyszemközti tárgyalást folytatott Brüsszelben Magyarország miniszterelnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – jelentette be az imént Magyar Péter a közösségi oldalán
Brüsszelben találkozott a két vezető.
Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarors
A miniszterelnök üdvözölte a két ország közötti, kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást
A párbeszéd megkezdése a jószomszédi kapcsolatok és a térség békéjének elengedhetetlen feltétele
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Magyar a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként tekint a kisebbségi törvény elfogadására, valamint szolidaritásáról biztosította az ukrán elnököt a háborús h
A magyar kormányfő teljes szolidaritásáról biztosította az ukrán elnököt a hazája ellen majdnem 5 éve tartó „embertelen orosz agresszió miatt”.
Megállapodtak abban, hogy miniszteri szinten folytatják a két ország közötti egyeztetéseket, és kiemelt figyelmet fordítanak a kisebbségek helyzetének további javítására.
A miniszterelnök üdvözölte a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött megállapodást.
Négyszemközt egyeztetett a két ország vezetője.
Az ukrán elnökkel a magyar kisebbség jogai mellett a két ország kapcsolatának új alapokra helyezéséről is tárgyaltak.
Hamis magyar határátléptető bélyegzőlenyomatokat találtak egy koszovói férfi útlevelében a röszkei határátkelőhelyen. A férfit visszairányították Szerbiába.
A külügyminiszter pénteken Brüsszelben tárgyalt ukrán kollégájával, Andrij Szibihával.
Az ukrán elnök azt mondta, nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel.
Hortay Olivér jelentősen árnyalta a miniszterelnök győzelmi jelentését.
Az ukrán elnök szerint mindkét ország számára fontosak a jó kapcsolatok.