Elmondta Gajdos László, miért mondott le a vízügy vezetője
Gajdos László, a TISZA élő környezetért felelős minisztere Facebook-bejegyzésben reagált a hírre, miszerint Láng István lemondott az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezető tisztségéről. A tárcavezető posztjában kiemelte, hogy a vízügyi szakember közel negyvenéves pályafutása elsősorban a vízlevezetéshez és az árvízvédelemhez kötődik, a minisztérium most formálódó hosszú távú stratégiájában viszont sokkal inkább a vízmegtartásra helyeznék a hangsúlyt. A minisztérium néhány napon belül kiírja a pályázatot a tisztség betöltésére.
5 kapcsolódó hír
A Telex úgy tudja, hogy Láng István maga kezdeményezte a távozását. A miniszter szerint olyan új vezetőt szeretnék, aki a vízmegtartást a hazai vízgazdálkodás egyik legfo
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István október 15-ével mondott le szerdán.
Korábban kiderült, hogy távozik posztjáról Láng István, a vízügy vezetője, most azonban Gajdos László élő környezetért felelős miniszter azt is elárulta, mi áll a döntés
Láng István negyvenéves, elsősorban árvízvédelmi tapasztalata után a vízmegtartásra kell koncentrálni.