Keményen kiosztotta a PDSZ a hirtelen „nagy pedagógus párti” Rétvári Bencét
A szakszervezet emlékeztette, hogy ők már akkor is a pedagógusokért dolgoztak, amikor sztrájkolniuk, tüntetniük és polgári engedetlenséget kellett vállalniuk azért, hogy a Rétvári-félék egyáltalán meghallják őket.
5 kapcsolódó hír
PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni.
Rétvári Bence, az ellenzéki párt frakcióvezetője nyílt levélben fordult a pedagógusszakszervezetek vezetőihez, álljanak ki közösen az oktatási miniszter három évvel ezelő
A témában Máthé Zsuzsát, a KDNP országgyűlési képviselőjét kapcsoltuk.
Határozott válaszlevélben reagált a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Rétvári Bence felhívására. A KDNP parlamenti frakcióvezetője korábban nyílt levélben sz