Orbán 99 százalékkal maradt a Fidesz élén, többek szerint nem látni a megújulás jeleit
A szombati tisztújításon egyedüli jelöltként választották újra pártelnöknek Orbán Viktort, miközben Stumpf István arról beszélt, hogy a korrupció egyes elemei a miniszterelnök asztaláig is elértek, budapesti küldöttek pedig a párt parancsuralmi működését és az értelmiség elvesztését bírálták. Ferencz Orsolya szerint a vezetés számos kérdésre nem adott választ, Schultz Nóra pedig úgy látja: a Fidesz ezzel a kongresszussal még nem indult el a megújulás útján.
1 kapcsolódó hír
Politikusok kerültek rács mögé a múlt héten Budapesten. Köztük egykori és jelenlegi polgármesterek. És ami még ennél is meglepőbb: fideszesek és mszp-sek egyaránt. Mertho