Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás – Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!
A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített – szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután – az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot –, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.
1 kapcsolódó hír
Az ázsiai tőzsdék pénteken meredeken emelkedtek, miután Donald Trump egy Iránnal kötött békemegállapodásról beszélt, de a vezető technológiai és chipgyártó részvények is