„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”
10 kapcsolódó hír
A miniszterelnök nem kímélte az államfőt.
A miniszterelnök szerint az államfőnek távoznia kell, és távozni is fog.
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás Indexnek adott nyilatkozatára. A miniszterelnök ismét Orbán Viktor bábjának nevezte az államfőt, és több ponton cáfolta a szavait, majd
A miniszterelnök a rendszerváltás akadáláynak tartja a köztársasági elnököt.
Nem hagyta annyiban.
Sulyok Tamás arról beszélt az Indexnek, köztársasági elnökkén köti az eskü, amit vállalt, így teljes ellehetetlenítéséig maradni fog a posztján.
Az Indexnek nyilatkozó köztársasági elnök szerint „az európai és nemzetközi alkotmányos mércét” kell követni egy esetleges alkotmánymódosítás során.
Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek adott interjúban közölte: jelenleg nincs olyan alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondását. Magyar Péter minisztereln
A miniszterelnök ismét Orbán Viktor bábjának nevezte az államfőt, és több ponton cáfolta a szavait, majd ismét lemondásra szólította fel.
Magyar Péter május 31-ig adott ultimátumot a báb köztársasági elnöknek, hogy önként távozzon.