Trump keményen odacsap az EU-s autógyártóknak, jön a súlyos büntetővám
Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy 25 százalékra emeli az Európai Unióból érkező személy- és tehergépjárművekre kivetett vámokat. Döntését azzal indokolta, hogy az EU nem tartja be a korábban megkötött kereskedelmi megállapodást – számolt be a Reuters.
8 kapcsolódó hír
25 százalék vonatkozik majd többek között a Magyarországon gyártott autókra is.
Az amerikai elnök szerint az EU felrúgta a megállapodást, és ez lesz a büntetése.
Mivel az EUnem tartja magát a kereskedelmi megállapodásokhoz.
Azzal az indokkal, hogy az EU nem tartotta be a tavaly kötött kereskedelmi megállapodás feltételeit (amelyet már akkoriban is sokan betarthatatlannak neveztek).
Azt állítja, az Európai Unió nem tartja be a korábban megkötött kereskedelmi megállapodást.
A vám 15-ről 25 százalékra nő, de azokra az autókra nem vonatkozik, amelyeket európai cégek az Egyesült Államokban gyártanak.
Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokban gyártott járművek továbbra is vámmentesek maradnak.