„Szó szerint elhangzott, hogy az oroszok miatt nem támogatták” – hiába találta értékesnek, mégis elkaszálta az NFI az erőszakoló szovjet katonákat ábrázoló filmet
A Fehér Liliom egy magyar arisztokrata lány szemszögéből mutatta volna be a szovjet csapatok 1944-es bevonulását, ám végül a téma veszélyeire és a nemzetközi politikai helyzetre hivatkozva utasították el az állami támogatást. Az ügyben nemzetközileg díjazott rendezőt és a Nemzeti Filmintézetet is megszólaltattuk.
2 kapcsolódó hír
Csuja László filmterve egy magyar arisztokrata lány szemszögéből mutatta volna be a szovjet csapatok 1944-es bevonulását. Az NFI politikai szempontok alapján utasította e
Csuja László rendező azt mondta, nem gondolta volna, hogy elhallgattatják a témában, miután a forgatókönyv-fejlesztés során nem jelezték, hogy bármi gond lenne a filmterv