Kérdezze élőben László Csabát! Ma délután fél 4-kor a Klasszis Klub Live-ban
A volt pénzügyminiszter lesz a vendége a Klasszis Média immár 6. évfolyamába lévő egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
11 kapcsolódó hír
A volt pénzügyminiszter lesz a vendége a Klasszis Média immár 6. évfolyamába lévő egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink
Bár úgy tűnt, a miniszteri teendőit az áprilisi választásokig már nem ellátó politikus által irányított építőipar szeptemberben és októberben kikerült a negatív spirálból
Novemberben sem lábalt ki a gödörből a miniszteri teendőit a választásokig felfüggesztő politikus által eddig irányított építőipar.
2025 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 5,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korább
2025 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 5,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 3,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korább
Novemberben az előző hónaphoz képest 7,3 százalékos visszaesést mért a KSH.
Elmaradt az építőipari termelés a tavalyi adatokhoz képest.
Az út- és vasútépítés is nagyot zuhant.
Megtorpant az építőipar teljesítménye 2025 novemberében. Éves alapon csökkent, havi összevetésben pedig jelentős visszaesést mutatott a termelés volumene. Miközben az épü
Megtorpant az építőipar teljesítménye 2025 novemberében. Éves alapon csökkent, havi összevetésben pedig jelentős visszaesést mutatott a termelés volumene. Miközben az épü
Több mint egy éve nem volt arra példa, hogy az építőipar teljesítménye két egymást követő hónapban csökkenjen havi szinten.