„Soha nem találkoztam még ilyen bátor emberrel” – meghalt George Clooney nővére
22 kapcsolódó hír
Chris Rea, a brit zenész és énekes-dalszerző, 74 évesen elhunyt – közölte családja szóvivője a The Sun című napilappal.
Chris Rea, a világhírű brit énekes és dalszerző, 74 éves korában elhunyt – jelentette be családja szóvivője. Az előadó, aki leginkább a Driving Home For Christmas című ka
Rövid betegség után, 74 éves korában meghalt a világ egyik legismertebb énekese, Chris Rea. A slágergyáros dalait különösen kedvelték azok, akik hosszú utakra indultak au
Chris Rea, akit többek között a Driving Home For Christmas című slágeréről ismertek, 74 éves korában elhunyt – közölte családja szóvivője, amelyről a The Telegraph tudósí
Fiatalon fizikai munkát végzett, többek között apja fagylaltgyárában, újságírói pályán is gondolkodott, de végül a zene mellett döntött, ennek köszönhetjük az olyan sláge
Összetört a világ szíve. Chris Rea milliók kedvence volt.
Megannyi album és világsláger fűződik Chris Rea nevéhez, a legendás zenész halálhíréről családja adott hírt.
Alig pár nappal a halála előtt adta élete utolsó interjúját Chris Rea. Az énekes épp arról mesélt, hogy miként írta meg a leghíresebb karácsonyi dalát, a Driving Home for
Elhunyt Chris Rea, összegyűjtöttük élete nagy pillanatait.
Chris Rea tagadhatatlanul az elmúlt évtizedek egyik legkedveltebb és legikonikusabb énekese volt. A zenész halála az egész világot megrázta.
A legendás zenész 74 éves volt. Chris Rea családja közleményben erősítette meg az énekes-dalszerző halálának hírét.