Bántalmazás miatt újabb embert vettek őrizetbe a Szőlő utcai ügyben
11 kapcsolódó hír
Már a tetőpontjára ért a botrány, amikor – az ügyészség szerint nem egészen két hete – a rendész gyomron ütötte a fiatalkorút.
A férfi pár hónapja dolgozott az intézetben, az ügyészség bántalmazással gyanúsítja.
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkede
A Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma egy bűnügyi felügyelet elrendelésével kilencre emelkedett. Ugyanis a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség tudomást szerzett ar
Újabb gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek.
A megalapozott gyanú szerint a napokban egy rendész bántalmazott egy fiatalkorút.
Az ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével gyanúsítja.
A Budapesti Javítóintézet egyik rendésze a napokban bántalmazott egy letartóztatásban lévő fiatalkorút. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette a férfit,
Újabb bántalmazási ügyre derült fény a Szőlő utcai nevelőintézetben, miközben Sulyok Tamás köztársasági elnök világossá tette: alkotmányos jogkörei nem terjednek ki a gye